|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 10 találat | lapozás: 1-10 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gönczi Lajos 2003. december 11.Kibontakozóban van a felekezeti oktatás Erdélyben. Az 1949-ben megszüntetett székelyudvarhelyi Református Kollégium jogutód intézményében, a Benedek Elek Tanítóképzőben ezelőtt tíz évvel református osztályt/évfolyamot indítottak. Ma pedig már önálló tanintézetként működik a Backamadarasi Kiss Gergely Református Gimnázium. Tőkés Zsolt tanár, az iskola igazgatója felvázolta a múltat. Az 1949-es államosítás után csak a tanítóképző maradt, amely felvette Benedek Elek nevét és középfokú tanintézetként működött s működik, noha ma már van tanítóképző főiskola is Székelyudvarhelyen. 1994-ben indítottak egy évfolyamot református osztályként, 1997-re már négy évfolyamra teljesedett, ez már arra is jó volt, hogy református iskoláról beszéljenek. 1997-ben már úgy működött a négy évfolyamot magáénak tudó tanintézet, mint a Benedek Elek Tanítóképző jogi személyű részlege. 2001-ben a főiskola indulásával lehetőség nyílt arra, hogy külön igazgatója legyen a református középiskolának. Ma már gazdasági szempontból elkülönültek, a régi kollégiumi épületszárnyakat megkapták. Udvarhelyen minden iskolának neve van, természetes volt, hogy nevet adtak intézményüknek. Itt diákoskodott például Benedek Elek, Ravasz László, Kányádi Sándor, Toró Tibor és olyan tanárok tanítottak, mint a névadó Kiss Gergely, Benkő József, Gönczi Lajos és mások. Ez a felekezeti iskola tulajdonképpen állami iskola (ez is a porhintés tipikus példája Romániában). Jó példa az efféle zűrzavarra a zilahi Wesselényi Kollégium helyzete, ahol az igazgató - az egyik magyar szenátor felesége - megtagadja az egyházkerület fennhatóságát. Tőkés Zsolt viszont erkölcsi kötelességének tartja felettes szervének tekinteni az egyházkerületet, és csak utána a tanfelügyelőséget. Nem tesznek különbséget vallásfelekezeti hovatartozás szempontjából, jöhetnek az iskolába más vallású tanulók is. Az újabb, módosított román alkotmány is csak az állami iskolák esetében említ anyagi támogatást. Ez így nem igazságos! /Komoróczy György: Bontakozó felekezeti oktatás. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11./2013. október 23.Négyszáz éve lépett Erdély trónjára Bethlen GáborA fejedelem tiszteletére rendezett emlékünnepélyek FOLYTATÁS LAPUNK OKTÓBER 18-I SZÁMÁBÓL Az újrainduló első nyilvános ünnepségről a Koszorú című folyóirat 1863-as évfolyamának 22. száma szolgál tömör tudósítással: „A nagyenyedi ref. főiskola ifjúsága f. hó május 16-án a dicső emlékezetű fejedelem Bethlen Gábornak, a nagyenyedi kollégium alapítójának tiszteletére ünnepet ült. Régi kegyeletes szokása az iskolának ezen emlékünnep évenkénti megtartása s hogy a forradalom utáni években meg nem tartatott, annak csak felsőbb tilalom vala az oka, mely tilalom azonban a főkormányszék által ez idén meg lőn szüntetve”. Az 1869-es ünnepségről a Kolozsvári Közlöny tájékoztatta olvasóit, az 1877. május 17-i eseményről Garda József kollégiumi igazgató tanévzáró beszédéből szerzünk tudomást, az 1882-es májusi ünnepséget a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap örökíti meg, az 1890. május 17-i műsorról Makkai Domokos rektorprofesszor tanévzáró beszédében szól elismeréssel. Közben 1885-ben elkezdődött a kollégium főépülete keleti szárnyának építése, amely 1889-ben nyert végleges befejezést. Az első emeleten a nagykönyvtár és a természettudományi múzeum kapott helyet, a második emelet központi részét pedig a díszterem foglalta el. Oda pedig, a szószék fölé, a közönséggel szemben, a nagy iskolaalapító fejedelem díszes portréját tervezte elhelyezni az elöljáróság. Annak megfestésére pedig ki mást, mint a kollégium akkori leghíresebb festőjét, Barabás Miklóst kérték föl, aki szívesen vállalta e megtisztelő, szép feladatot. A portré el is készült, a június 3-án lezajlott ünnepségen már díszes tölgyfakeretben tündökölt a díszterem falán. A további nemzedékek úgy látták a nagy fejedelmet, amint azt híres művészünk megörökítette. Ezt pedig a legtökéletesebben Makkai Sándor író, református püspök érzékeltette, az alábbiak szerint: „A nagyenyedi Bethlen Kollégium dísztermében, a szószék fölött magasan, egyedül áll a Fejedelem képe. Barabás Miklós idealizált, de lélekkel és lelki igazsággal teljes alkotása. Ahogy kisgyermek koromban először megláttam ezt a képet, soha többet nem hagyott nyugodni. A homlok sápadt fensége, a szemek sötét, mély ragyogása, az arc királyi nyugodtsága teljes ellentétben állanak Bethlen Gábor valamennyi arcképével.... Mert egy pillanatig sem kételkedtem afelől, hogy a Barabás portréja az igazi, az egyetlen hűséges Bethlen-kép. Ezt a benső meggyőződést, éppen mivel a gyermekkor kritikátlan fogékonyságában keletkezett, soha többé nem tudta belőlem kiirtani semmi későbbi meggondolás”. A Bethlen-kép ott volt a díszterem falán az 1948-ban bekövetkezett államosításig, amikor az újdonsült városvezetőség határozott utasítása alapján gyorsított eljárással kellett onnan eltávolítani. Ekkor következett be a sajnálatos eset. Egy durva tanári kéz ugyanis egyszerűen kivágta az eredeti, díszes keretből, s rögtön beleegyezését is adta, hogy oda Marx portréja kerüljön elhelyezésre. Bizonyára e gesztusa eredményeként nevezték ki a továbbiakban a tanítóképző igazgatójává, napjainkban pedig nevét viselő díjjal jutalmazzák a tanévzárókon a jó előmenetelű diákokat. A Bethlen-kép pedig éveken át összegöngyölítve kallódott, porosodott, mígnem Vita Zsigmond könyvtáros hosszadalmas közbenjárására, a ’60-as években ideiglenes rámába került és a Bethlen Könyvtárba lett elhelyezve. Így kerülhette el e nagybecsű kép a végpusztulást! A továbbiak során, az 1900. május 26-iki eseményről a helybeli Közérdek c. újság tájékoztatta a közönséget. E tudósításnak csupán utolsó mondatait idézem: „A program hetedik pontját pedig Váró Ferenc tanár hangulattal, művészettel és erővel teljes költeménye töltötte be, melyet Demeter János VII. gimnazista szavalt el gondosan és lelkesen. A költeményt, melynek címe: »Enyed a szobor helye«, zúgó taps és éljenzés követte. Ez volt az ünnep legkiemelkedőbb pontja, melyet tanár, tanítvány és közönség egyesült ovációja tett fényessé és dicsőségessé”. Történt ez annak hatására ugyanis, hogy pár évvel azelőtt a város ifjúsága lelkes hangulatban tett javaslatot egy Bethlen Gábor szobor fölállítására Nagyenyed főterén. Az eszme életbe ültetése végett a város ifjúsága, dr. Gyarmathy Ernő elnöklete alatt „A Bethlen Gábor erdélyi fejedelem emlékét Nagyenyeden megörökítő szobor-alap javára” címmel 1897. január 9-én nagy sikerű táncestélyt rendezett, mely alkalommal tekintélyes összeg gyűlt be a kitűzött célra. A sikerélmény hatására a rendezőség azon év október 12-én átiratban kereste meg Alsófehér vármegye és Nagyenyed közönségét, valamint a Bethlen Kollégium Elöljáróságát, melyben szoborállítási kezdeményezésüket az alábbiak szerint indokolják meg: „Városunk ifjúsága e mindannyiunknak egyformán kötelező hála hatása alatt áll akkor, midőn az erdélyi fejedelemség legnagyobb, legkiválóbb képviselőjének, Erdély Mátyás királyának, nagy Bethlen Gábor emlékének megörökítésére hívja fel elsősorban városunk és vármegyénk s ezzel az egész magyar társadalom figyelmét. Emeljen méltó emléket a magyar társadalom Enyeden annak a nagy fejedelemnek, ki ez országrészt kiváló nagy államférfiúi és uralkodói tehetségével világtörténeti jelentőségre emelte. Megyénk volt színtere minden ízében magyar udvarának, e megye volt szemtanúja világra szóló harcai előkészületeinek. Nincs vármegye tehát, mely több joggal tarthatna igényt egy méltó Bethlen-szoborra, mint a miénk. Nincs város, melyet jogosabban illet meg e szobor, mint Nagyenyed városát, ahol a nagy fejedelem alkotásai egyik legnagyobbika, a Bethlen Kollégium, majdnem két és félszáz esztendő óta világító szövétnek gyanánt terjeszti az ismeretet, vallásosságot és hazaszeretetet, s valósággal nemzeti hivatást teljesített és teljesít nemcsak nemzetiségektől teljesen körülvett vidéken, hanem hazánknak egész keleti részében. Ez a kollégium két és félszáz esztendő óta szíve e városnak, osztozva annak jó és balsorsában egyaránt!” E lelkes felhívás hatására gyűlnek össze a Bethlen Kollégium dísztermében 1899. november 15-én, fejedelmünk halálának 270. évfordulóján Erdély politikai vezéregyéniségei közül 136-on azon céllal, hogy bizottságot hozzanak létre e kezdeményezés megvalósítása végett. E kimagasló eseményről részletesen beszámolt annak idején az Enyeden megjelenő Közérdek c. újság, de a Bethlen Könyvtár birtokában van a közgyűlés munkálatairól fölvett részletes jegyzőkönyv is, mely hiteles bizonysága az esemény nagyszerű tartalmának, színvonalának, szellemiségének, magasztos hangulatának. Néhány kiragadott név is állításomat igazolja: dr. Bartók György erdélyi református püspök, Beke Antal gyulafehérvári kanonok, gr. Bethlen Géza Torda-Aranyos vármegye főispánja, gr. Bethlen Miklós Hunyad vármegye főispánja, Bodrogi János enyedi főgimnáziumi tanár, dr. Fabinyi Rudolf kolozsvári tudományegyetemi rektor, Ferencz József unitárius püspök, Fogarasi Béla enyedi főgimnáziumi igazgató, Gönczi Lajos sepsiszentgyörgyi főgimnáziumi igazgató, Hollaki Artúr Udvarhely megye főispánja, br. Kemény Géza országgyűlési képviselő, Kővári László a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Lukács László magyar királyi pénzügyminiszter, dr. Márki Sándor egyetemi tanár, Potsa József Háromszék vármegye főispánja, Sándor József EMKE-alelnök, dr. Szádeczky Lajos egyetemi tanár, Zeyk Dániel Alsófehér vármegye főispánja stb. A közgyűlés munkálatainak eredményeként Zeyk Dániel főispán indítványára bizottsági elnök lett gr. Bánffy György magyar királyi főajtónállómester, egyházkerületi főgondnok, kinek édesanyja iktári gróf Bethlen leány volt és így a nagy fejedelemmel vér szerint legközelebbi rokonságban állott; alelnök lett gr. Bethlen Géza Torda-Aranyos vármegye főispánja, mint a gr. Bethlen-család az idő szerinti nesztora, valamint Zeyk Dániel főispán, az erdélyi ref. egyházkerületnek, a Bethlen Kollégiumnak és a nagyenyedi egyházmegyének főgondnoka. Egyéb tisztségviselők megválasztása után Váró Ferenc kollégiumi tanár szerkesztésében 10 000 példányszámú felhívás került a jelenlévők kezébe, valamint a közeli és távoli magyarlakta vidékekre a kezdeményezés anyagi támogatása érdekében. E felhívásra reagálva, a továbbiak során egymást követik az ügynek szentelt ünnepi műsorok, rendezvények, diákestélyek. 1901. március 7-én a kollégiumban 80 tagot számláló énekkar remekel műsorával, azon év május 23-án nagyszabású hangverseny színhelye az intézmény, 1906. február 4-én történelmi témájú hangverseny zajlik a díszteremben, mely alkalommal Bodrogi János történelemtanár a műsorra tűzött Klapka-induló, a Nemzeti Dal, a Kossuth-nóta, a Széchenyit és Wesselényit dicsőítő dalok történetét ismertette a hallgatósággal. 1901. május 13-án a kolozsvári Református Teológián kerül sor nagyszabású Bethlen-ünnepségre, mely alkalommal Kenessey Béla fakultásigazgató – a későbbi püspök – méltatja az ünnepelt fejedelem nagyságát. 1901. május 16-án a sepsiszentgyörgyi kollégium a házigazdája az ünnepi rendezvénynek, mely az intézmény tanári kara, diáksága, az egyházmegye papsága és tanítósága, a brassói és nagyenyedi tanár- és diákküldöttség jelenlétében zajlott le. Folytatjuk Szabadság (Kolozsvár) 2014. október 20.Kiteljesítik az elődök munkájátHarangzúgás fogadta a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium jubileumát ünneplők bevonulását szombaton a belvárosi református templomba: egyházi és világi méltóságok, az egyházmegye lelkészi közössége, egykori és mai diákok, cserkészek, a testvérkollégiumok küldöttei, valamint a szépszámú vendég együtt adott hálát a próféta szavaival: „Mindeddig megsegített minket az Úr”. Az 1994-ben újjáindult kollégium kétnapos ünnepét záró istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke prédikációjában a 100. zsoltár szavait kibontva emlékezett meg Isten korszakokon átívelő kegyelméről, hálát adva az utóbbi húsz évért, az újraindulásért. A feladat nagyságáról és szépségéről beszélt, a hit és az értékek átadásának fontosságáról, melyeknek kiemelt helyei, „virágoskertjei” a kollégiumok. Köszönetet fogalmazott a mindenkori adományozók önfeláldozó segítségéért. 1670, 1994, 2014 Tőkés Zsolt igazgató, akinek lendületes munkája nyomán kibontakozhatott és jellegzetes arculatot nyert az újraindult iskola, köszöntőbeszédében kegyelettel emlékezett a kollégiumalapító Bethlen Jánosra, az iskolát korszerűsítő és a templomot építtető Baczkamadarasi Kis Gergelyre, az új kollégiumi szárnyat megépíttető Gönczi Lajosra. Végül a 18. század nagy imádkozójának, Szikszai Györgynek a tanítók számára írt gyönyörű imájából idézett. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kiemelte: „önök értékőrzők és -átadók”. Együttgondolkodásnak, szövetségkötésnek minősítette a magyar reformátusság öt évvel ezelőtti egyetlen egyházba való tömörülését. „Gyümölcsök” Örömét fejezte ki, amiért a magyar kormány meghozhatta döntését, megítélve a kérelmezőknek a kettős állampolgárságot. Ennek köszönhetően az ünnepélyen jelen lévők többsége élhetett és élt a lehetősséggel, hogy újra jogilag is betagolódjon a nemzettestbe. „Erősítsen a tudat, hogy ez az iskola Benedek Eleket, Orbán Balázst, Ravasz Lászlót adott a hazának.” Reményét fejezte ki, hogy új nagyjaink már e padokban tanulnak. Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt helyettes államtitkára a tálentum evangéliumi példázatát idézte, azzal a hittel, hogy a diákok felelősséggel kamatoztatják Istentől kapott tehetségüket és lehetőségeiket. Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő egymás elfogadásáról, az egymásra való odafigyelés fontosságáról egy szemléletes történettel szolgált. Az ünnepségen közreműködött a kollégium Zsoltár- és Népdaléneklő csoportja, a Szakács Annamária vezette, több mint hatvantagú kórus, valamint Kiss-Ferenczi Sára, aki Reményik Sándor Öröktűz című versét szavalta el. Molnár Melinda Székelyhon.ro 2015. október 19.Méltóbb tárhely a Gönczi-féle természettudományi hagyatéknakMegújul a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium természettudományi szertára: pályázati támogatással immár közel hatvan százalékban sikerült felújítani a jelentős korú és méretű gyűjtemény több mint százéves tárlóit. A tanintézet Gönczi Lajos nevét viselő természettudományi szertárának mostani, mintegy 44 négyzetméteren történő felújítása szakmunkát igényel, annál is inkább, mert egyes, száz év körüli szekrények korábban a szakszerűtlen kezelés miatt megsérültek – ismertette Littasi Csilla projektvezető. Hozzáfűzte, a szertár felújítása fokozatosan zajlik, az anyagi források függvényében: mindezt pályázati alapokból fedezi a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium mellett működő Tehetség és Szorgalom Alapítvány. 2014-ben, a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően már sikerült 30 négyzetméternyi felületet felújítani padlózattól szekrénytetőig. A projekt második szakaszában ennél nagyobb területet tesznek rendbe, mintegy 250 ezer forintból – tudtuk meg. A mostani, szintén BGA-s pályázatból finanszírozott felújítás során két trapéz alakú tároló nyeri vissza régi pompáját, amely az őskori leleteket (kőzeteket, ásványokat) is tartalmazó kőzetgyűjtemény jelentős részének nyújt biztonságot. Ezenkívül a tanintézet preparált medvéjének „otthonául” szolgáló vitrint is felújítják. A vörösfenyőből készült, több mint százéves szerkényeket már jócskán kikezdte az idő, és avatatlan kezek is beavatkoztak a javításba, ezért igencsak szükség volt a felújításra – fogalmazott Littasi Csilla. A renoválás során megtisztították a tárolókat a több évtizedes szennyeződésektől, szükség szerint kipótolták, újracsiszolták azokat, és rovarok ellen is kezelték – ismertette a projektfelelős. Mint kiderült, nagy gondot fordítanak a tárolók eredeti állapotának visszaállítására, így a szakszerűtlenül felszerelt, a fát károsító leltári számozást is eltávolíttatták a szekrényekről. A tárolók fémből készült részeit (például a zárakat) is szükséges rendbe tenni, mert nem mindegyik ajtó csukódik megfelelően, a por pedig a több mint 4800 darabos, régiónkban jelentősnek számító gyűjtemény károsodását is okozhatja. A munkálatok várhatóan jövő hónap közepére fejeződnek be. A szertár a névadó Gönczi Lajos, a református kollégium egykori igazgatója, híres botanikus hagyatékát is magában foglalja – derült ki. Bálint Kinga Katalin Székelyhon.ro 2015. november 1.Egységnapot ültek az egyházmegye gyülekezeteiEgyütt ünnepeltek a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye minden részéről érkezettek: szombaton a belvárosi református templomban több mint félezren emlékeztek a 498 évvel ezelőtt elkezdődött eseményekre. A kálvini mottójú – Akiknek Isten az atyjuk, azoknak az egyház legyen az anyjuk –hitvalló napon Tőkés Zsolt, az egyházmegye főgondnoka köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a reformáció nem a világhoz való szüntelen alkalmazkodást jelenti, hanem az egyén megújulását, Krisztushoz való visszatérését. Az istentiszteleten a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusa szolgált. Kántor Csaba esperes igehirdetésében kifejtette, mindig az Ige közelségét kell keresnünk, hogy el ne sodródjunk. Krisztussal ugyanis nem az árral, hanem az árral szembe tudunk úszni, a forrás felé. Az úrvacsora ágendai szolgálatát Gede Ildikó, a Székelyudvarhely Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora tartotta, az egyházmegye lelkipásztorai osztották ki az úrvacsorai jegyeket, a kenyeret és a bort. Az istentisztelet után a református kollégium konviktusán szeretetvendégség várta a részvevőket, majd a Somos zenekar a református, az evangélikus és unitárius magyar énekeskönyvek kincsestárából nyújtott népzenei feldolgozású ízelítőt. A három csoportban tartott előadások a református létmódra fókuszáltak. A Bocskai István Közösségi Házban Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor, ifjúsági előadótanácsos játékok, beszélgetés, képek és kisfilmek alapján a helyes döntésekre irányította az ifjak figyelmét. Buzdítása: fel kell vállalni a példaképlétet. Az ehhez szükséges erő a megváltottság tudatából meríthető. Az asszonyoknak a belvárosi református templomban Bogdán Ida tanár A reformációtól a nemzeti költészetig című előadásában a zsoltárokon keresztül világított rá, hogyan jelentek meg és határozták meg a költészet fejlődését, alkotóik életét és gondolkodását. A református kollégium tizenkettedik osztályos lányai pedig énekeltek, zsoltárokat és verseket olvastak fel. A férfiak a városháza Szent István Termében Pitó Zsolt bögözi lelkipásztor, missziói előadótanácsos vezetésével a református férfi jellemvonásairól, szerepéről beszélgettek, és különböző szerzők erről szóló vallomásait hallgatták és beszélték meg. A SZIKE zenekar dicsőítését újra együtt hallgatta a gyülekezet. Kászoni Szilárd nagysolymosi lelkipásztor a Magyari Hunor és Juhász Ábel által készített, az egyházmegye templomait bemutató, újra kiadott képes albumot mutatta be. Dániel Tamás ötödéves teológiai hallgató Gönczi Lajosról írt jellemrajzát Bekő István Márton lelkipásztor mutatta be, hangsúlyozva, az igazgató-tanár kitörölhetetlenül beleégette nevét a kollégium történetébe. Beszélt Gönci Lajos életéről, arról, hogy igazgatósága idején nyert új arculatot az iskola, készült el a tanítóképző épülete, valamint indult be a konviktus. Természettudósként alapos tudományos munkát is végzett; író és közéleti személyiség volt. Nyugdíjazása után a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye gondnoka és a Belvárosi Református Egyházközség főgondnoka volt. Dániel Tamás, a könyv szerzője megköszönte a támogatók hathatós segítségét, akik hozzájárultak az emlékkönyv megjelentetéséhez Gönczi születésének 140. évfordulójára. Bereczki-Orbán Zsolt programfelelős lelkipásztor kérdésünkre elmondta, felülmúlta a várakozást a részvétel. Öröm, hogy ilyen sokaknak fontos volt a reformáció közös megünneplése, melynek üzenete: a hitbéli meggyőződés, a lelki identitás lehetőség és kötelesség minden ember számára. Molnár Melinda Székelyhon.ro 2017. január 26.Az európai hírű iskolai szertár, amit generációk csodálhatnakAmellett, hogy felbecsülhetetlen értékű a gyűjtemény, érzéseket, hangulatokat ébreszt a Gönczi Lajos nevét viselő természettudományi szertár a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban. Az európai hírű természetrajzi szakterem 43 négyzetméter összfelületű vitrines tárolói a felújítás során visszanyerték régi formájukat, jellegzetes díszítéseiket, és új életre kelve várják az érdeklődőket. A tanintézet egykori diákjaként a szertárlátogatásra készülve megrohantak az emlékek: átörökített keletkezéstörténetek lengték körül a különös illatú és hangulatú helyet. Tanulókként megtiszteltetés volt a patinás hagyaték akkoriban még ütött-kopott tárlói közé belépnünk. Ünnep volt, ha ásvány-, növény- vagy állattanismereteinket gyarapítandó körbeállhattuk az évszázados szekrényeket, tárlókat. A nagyobbak rendre elmondták a kisebbeknek, hogy a csontváz valaha az iskola kapusa volt. És azt is: a preparátumok hiányzó alkoholszintjéről a világháború arra járó szomjas katonái tehetnek… Ma is áhítatos figyelemmel vesznek részt a kis- és nagyobb diákok a szertárlátogatáson vagy ott tartott tanórán – mondta el Littasi Csilla, a fa berendezési tárgyak restaurálási projekjének felelőse. Az iskola első szakterme európai hírű természetrajzi szertár: a növényi és állati preparátumok mellett ásvány- és kőzetgyűjteménnyel is rendelkezik. 1996. május 18-án, a magyar iskola 1000. évfordulója alkalmával vette fel a Gönczi Lajos Természettudományi Szertár nevet. Az első leltár 1875-ben készült el a névadó tanár vezetésével, akkor 207 állat, 493 ásvány és 40 kristály képezte a szertár állományát. Gönczi Lajos, aki harminckilenc éven át az iskola tanáraként és huszonhat évig igazgatójaként tevékenykedett, a természetrajzi szertár igazi megalapítója és tudatos fejlesztője volt. 1890-ben 1200 szárított és pontosan meghatározott (főleg udvarhelyszéki) növényt adományozott a szertárnak. A jelenleg közel ötezer darabos gyűjtemény nemcsak környékünkön számít különlegesnek. Magában foglalja Gönczi Lajos, a híres biológus hagyatékát is. A mai fenntartók úgy érzik, a Gondviselés őrizte meg az elmúlt nehéz évszázadokban attól, hogy széthordják, felégessék. Megtudtuk: az iskola Tehetség és Szorgalom Alapítványa pályázati támogatásból újíttatta fel a szertár vitrines és fiókos tárolóit. Ezek sérüléseit korábban már próbálták szakszerűtlenül helyreállítani, de eme beavatkozások csak rontottak állapotukon. Az évek óta tartó alapos felújítás célja a káros javítgatások cseréje, a hiányok pótlása, a használat során elkopott elemek kiegészítése, a teljes felületi átcsiszolás, újrafestés és a végleges megjelenés kialakítása volt. A munkálatokat Fazakas G. János és csoportja végezte el. A renoválás során a szakcsoport megtisztította a tárolókat a több évtizedes szennyeződésektől, szükség szerint kipótolták, újracsiszolták azokat. Nagy gondot fordítottak a tárolók eredeti állapotának visszaállítására, így a szakszerűtlenül felszerelt, a fát károsító leltári számozást is eltávolíttatták a szekrényekről. A tárolók fémből készült részeit, így a zárakat is szükséges volt rendbe tenni, mert nem mindegyik ajtó csukódott megfelelően, a por pedig a 4854 darabos, régiónkban jelentősnek számító gyűjtemény károsodását is okozhatja. A tanintézet saját forrásból padoltatta újra, meszeltette ki, látta el korszerű világítással a termet. A 19. század végi szertári gyűjtemény mai őrzői oktató és nevelőcsomagok sorozatát nyújtják nem csak az iskola tanulói számára: a környék óvodásai, iskolásai, hallgatói, sőt külföldi csoportok is felkeresik. Előzetes megbeszélést követően bárki betérhet, hogy megtapasztalja, miként kapcsolódik össze a tárgyi örökség az emlékezettel. Molnár Melinda Székelyhon.ro 2017. március 23.Beszélgetés Pálfalvi Pál nyugalmazott tanárral – A világ felfedezésének szépségérőlHetven évet töltött március 4-én Pálfalvi Pál tekerőpataki születésű, Csíkban nevelkedett, székelyudvarhelyi botanikus, vagy ahogyan magamagát szerényen megfogalmazta: átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai tanár. Volt tanárommal Csíkszeredában, egy-két csésze kávé mellett beszélgettünk életéről, növényekről, gyerekekről, gyűjtésről és hivatásról – az elhangzottaknak töredékét közöljük. – Nem vagyok csíki, de mindenki annak tart. Miért? Édesapám jegyző volt, helyezték egyik helyről a másikra. 1947-ben, Gyergyótekerőpatakon születtem, édesapám Szárhegyen volt magyar királyi jegyző, féléves voltam, amikor Gyimesbükkbe helyezték, kétéves koromban Tusnádfürdőre került, majd Csekefalvára/Csíkszentmártonba, s végül az 1950-es évek elején Csíkszeredába. Csíkszeredában nőttem fel, így én is csíkinak tartom magam. – Melyik iskolába járt? – Én elsőtől tizenegy osztályig, az érettségiig, 1965-ig a gimnáziumban jártam. A Fürdő utcában laktunk. – Milyen városnak látta akkor Csíkszeredát? – Gyermekek voltunk, város szélén, Lipovánban laktunk. Ha tehettük, az Olt mellett játszottunk, s erdők, hegyek, patakok között. Futball- és hokimeccsekre jártunk. Édesapám rendszeresen elvitt moziba, tudományos filmekre. Ezeknek is szerepe volt az életemben. Jól éreztük magunkat gyermekként, mit tudtuk, hogy mi megy végbe a világban. (…) Negyedikes voltam, amikor azzal kezdtük mindig a hétfőt, hogy a tanítónő megkérdezte, voltunk-e templomban? Hát mi, a ligatiak és a lipovániak közel laktunk a templomhoz, mentünk általában, s olyan is volt, hogy csak melléje, gyermekek lévén. De amikor rájöttünk, hogy amelyikünk felállt, hogy volt templomban, azt megpofozta, akkor, ha nem is voltunk, akkor is felálltunk, a ligatiak is és a lipovániak is, ilyen volt a gyermeki összetartás. Aztán belegondoltam, hogy a tanító néni volt akkor a legnagyobb nyomás alatt, nem volt mit tennie… Eszembe jut, nem is nosztalgia, de gyermeki lélekkel valami szép dolognak láttam, amikor felvonultattak május 1-jén. Rendezettséget sugárzott, most pedig belegondolok abba is, hogy tönkre van téve a munkásság, a szakszervezet... Majális volt, rendszeresen jártunk a családdal vasárnapokként a Szeredai-fürdőhöz, Zsögödbe, ez volt az élet. Egyébként pártista nem voltam soha, s úr sem lettem. Nem vagyok most sem. – Hogyan talált rá a hivatására? – Én szerencsésnek tartom magamat, mert a hivatásomat és a biológiát/botanikát is jól rendelte a jó Isten. Szerencse-e vagy a jó Istennek a dolga… Úgy érzem, ilyen szempontból szerencsés találkozás volt a tanárság és a növényismeret. Az iskolában is jól éreztem magam a zsivajgó gyermekek, fiatalok között. De még visszatérve a szerencsére: amikor születtem, akkor a fejemen burok volt. Na, az asszonyok – mert háznál születtem, nagyapámék házánál Tekerőpatakon – siránkoztak, hogy jaj, nincs feje a gyermeknek! A bábasszony szépen a burkot felvágta, s a fejem kibuggyant belőle. Ez szerencsét vagy valami jót jelent édesanyám megfejtésében. A botanika iránti érdeklődés is egy jó adomány volt, mert abban ki lehetett élni a lelkemet – egyébként is szeretetre méltó, kedves tudománynak mondják a botanikát, a füvészetet: scientia amabilis, így nevezik. Édesanyám, az elfogult anyai szeretetéből eredően mesélte, hogy kétéves lehettem, amikor a margarétának a szirmait kiszedtem, s próbáltam visszarakni. Ő ebből azt jósolta, hogy híres, nagy ember leszek. Reálisabb volt édesapám hatása, akinek természetrajzi műveltsége is volt. Ő vette az első könyveket nekem: a Xántus János írta A természet kalendáriumát, a Szárnyas barátainkat, a Dáné Tibor kedves könyvecskéjét, a Vadvirág szelídítőt és a Román Népköztársaság kis növényhatározóját. Hatodik osztálytól természetrajzi naplót írtam, madárfészkelési és fenológiai megfigyeléseket végeztem, kis herbáriumot készítettem. Mindezek együtt indítottak el a természet ösvényein. Talán a magányosság is… És persze a tanáraim is szerepet játszottak a pályaválasztásomban. (...) Elmentem felvételizni 1966-ban. 229-en voltunk, abból 25-öt vettek fel a növénytan szakra... Jó teljesítménnyel bejutottam, végig ösztöndíjam volt, élvezettel tanultam. Az első két év rettentő nehéz volt, mert a román nyelvet nem tudtam, de a tudomány, a tudás ragadt rám. Öt román társsal jó egyetértésben egy szobában laktam. Két évig Kolozsváron a vasútállomáson, a tanulószobán, a hálószobán, az előadótermeken és a magyar színházon kívül máshol nem jártam. Emlékszem: az első éven a 99-es szobában laktam, álltam az ablaknál s néztem kelet felé, hazafelé arra gondolva, hogy Csíkban fogok szolgálni … Diplomadolgozatomat a Tatros forrásvidékének flórájáról-növénytakarójáról írtam szeretett egyetemi mentoraim, Csűrös Káptalan Margit és Csűrös István irányításával. – Hazatérve egy ideig Csíkszentdomokoson tanított, ugyanakkor kezdett botanikai tárgyú cikkeket is közölni, majd a székelyudvarhelyi tanítóképző tanára lett. Miért döntött így? – Csíkszentdomokoson nagyon jó éreztem magam, lehetett jól dolgozni. Középkorú és fiatal, lelkes tantestületbe kerültem. Közel volt a Nagyhagymás is… Személyes vonatkozásban is fontos hely Csíkszentdomokos: itt nősültem meg. Feleségem Búzás Zsófia, tanítónő, két leányom – Boróka (1978) és Gyopárka (1980), két fiam – Jácint (1982) és Avar (1985) – édesanyja és öt unokám nagyanyja. Szeretettel, nemes lélekkel és odaadással tartja össze a családot. De 1981-ben meghalt apósom – a feleségem szülei ekkor már Székelyudvarhelyen laktak – és Vinczeffy Endre, a tanítóképző biológiatanára nyugdíjba ment, Fülöp Zoltán tanfelügyelő pedig noszogatott, hogy vállaljam el a helyét. Őszintén megvallom, nehezen vállalkoztam rá. Amikor a versenyvizsgára indultam, néztem ezeket a hegyeket Csíkszereda fölött, s arra gondoltam, hogy nem akarom én ezt elhagyni, de aztán a vizsgán mégsem vallhattam szégyent... Végül mindenféleképpen jobb volt, mert kvártély helyett saját lakásunk lett, értelmes helyre kerültem, érdekes kihívásoknak kellett megfelelnem. Körülbelül kétezer tanítványom volt, többnemzedéknyi tanítót oktattam. Sok volt a pedagyakorlat, sok szép élményt, elégtételt nyújtott a tanítójelöltekkel végzett munka. Beleírattam a biológiafüzetükbe elöl: „Tanulni tisztességesen – becsületesen viselkedni és hitemet gyakorolni küldött ide édesanyám, édesapám.” Alája odaírattam: Copyright Pálfalvi Pál. Aláírtam. Aláírattam a tanítványokkal is, a dátumot és még a másodpercet is. A lányok kacagták. Mondtam, ügyeljetek, tudjátok-e mit írtatok alá? Soha nem hivatkoztam erre, nem gyötörtem ezzel, de jó pedagógiai fogás volt. Munkaszerződés. Nem tanulsz, számon kérhetlek-e? Aláírtad-e? Igen. – Kedvenc növénye? – Nehéz megmondani, mindegyik szép… Gyermekkorom szép tavaszi virága a harangvirág/kakukkvirág – kockás liliom (lepelleveleit csemegéztük). A cserevirág – henye boroszlán csábító illatával fogott meg. A Jézus tenyere – fehér pimpó a somlyói búcsúsok szent növénye. Az egyik fontos felfedezésem a Römer-csűdfű (Astragalus roemeri). A Nagyhagymásban találtam 1977-ben. Vagy a fiókás tyúktaréj (Gagea spathacea) a Kalondáról, amelynek a belső erdélyi/székelyföldi előfordulása szintén érdekes adat. Az özönnövény Matild nenyúljhozzám (Impatiens balfouri)-ot jómagam jelzem először az országban (Csíkszentsimon 2005, Farcád 2009), de még lenne jó néhány... – Mi a kedvenc időtöltése? – Én azt szeretem, ha kint vagyok a szabad természetben. Vágásban van egy kicsi kertünk, állandóan tatarozom a kerítést, nyáron kétszer-háromszor lekaszálom, gombászunk, gyógynövényeket gyűjtünk. Egy-egy jó filmet is szívesen megnézek. Különleges hobbim nincs. Szeretem olvasni a falusi, a paraszti életrajzokat. Szeretek gyűjteni, terepezni. Egyébként régi vágású, amolyan romantikus füvész volnék, az isteni teremtést – a természetet érzelmileg, alázattal megközelítő, szemlélődő – rácsodálkozó naiv gyermek és tanult, képzett tanár keveréke. Ki tudja… Van olyan öregasszony, akivel három hetet beszéltem összesen… Kedvenc emlékem, este 9 óra felé, nyáron, amikor éppen csak lebukik a Kakukkhegy mögött a nap, Tusnádfalu és Csatószeg között egy keresztnél leülni, imádkozni. Olyan jó nyári, finom illat van, idealizált helyzet, lenyugvás, megnyugvás... Spontánul jön. Járni a hegyeket, be-benézni valamelyik gyimesi patakban egy-egy tudós öregasszonyhoz, megenni egy gombolyag pityókát az üstből túróval. Belelátni abba, hogy mi van a fazékban, az üstben, nem beszélve a lélekről – mert az embernek ilyenkor megnyilatkoznak, ezek is olyan jó, lélekmelegítő dolgok. – Melyik a kedvenc vidéke, a kedvenc helye? – A Pogányhavas, a Naskalat, a Szellő, a Bárányhavas, a Hargita tetején az a sok szép virág, jó csend, s nyugodtság a levegőben, egyszóval: szűkebb szülőföldem a Székelyföld legendás vidéke. – Kedvenc társasága? – Kedvenc társaságom az volt, amivel terepen jártam/járok. Hátizsák, vonalas füzetlapok terepi jegyzeteknek, egy keményebb lap (amelyen lehet írni), írószer, iránytű, a vidék térképe, fényképezőgép és egy herbárium. A gyűjtőutaknak 85-90 százalékát egyedül jártam be. Kinek lett volna türelme, hogy órákig egy-egy adatközlő öregasszonnyal vagy öregemberrel a beszélgetést végigvárja? Vagy azt, hogy elpepecselek egy-egy vázlatrajzzal, vagy cönológiai felvételezéssel? Vagy vállalja, hogy reggel korán eszik az ember, majd egész nap űzi magát, és esetleg este kerül oda, hogy egyen. Ezt nem kívántam senkitől, hogy megossza velem, de közben kerültek tanítványok, kollégák, akik mellém szegődtek. 1989 előtt nem tartottam medvétől, senkitől, semmitől. 1990 után igen, s egyre jobban. Egy kedves társaságom négy-öt éve alakult ki egy hivatalos tánctábori túra után: Ádám Gyula, Rácz Árpád, Antal Tibor s jómagam minden évben egyszer elmegyünk Gyimes valamelyik patakára, tájára (Rakottyásra, Kostelekre, Háromkútra stb.) fényképezünk, beszélgetünk. Egyébként járunk a feleségemmel is Udvarhelyen a magyar-örmény társaságba. Jól telik ott is. Legalább valahová tartozunk és kimozdulunk a házból. – Elégedett? – Minek kell hogy örvendjen az ember? Amit tényleg elvégzett. Nem azt mondom, hogy elégedett volnék, nagyon sok dolog, a legfontosabb dolgok nincsenek megírva, nagyon sok a halogatás részemről, mondván, hogy még egy kicsit ott körülnézek, kiegészítem egyik-másik témát stb. Mindent a tövéről indítok … A mai fiatalok egyből a legaktuálisabb nyugati könyvészettel kezdik, de itt is van felhalmozott tudás Erdélyben, Székelyföldön, amit fel kell tárni, számbavenni... Nem mentem bele olyan dolgokba, amihez képzettségem nincs. Azt mondják, hogy botanikus vagyok, de talán helyesebb megfogalmazás az átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai biológiatanár, a sciencia amabilis kissé elfogult művelője. – Ha jól értelmeztem, még sok feldolgoznivalója lenne… – Valóban, hosszan sorolhatnám, hogy mi van félkész állapotban vagy nincs megírva. Csak a legfontosabbakat említem: Felcsík paszulyfajtái (1978–1979: 1250 magpróba, 90-95 tájfajta, 196 népi tájfajta elnevezés); Az alakor (Triticum monococcum) – ősi búzafaj székelyföldi történeti és aktuális termesztése (1994–1995: 21 aktuális termesztési helye, az erdélyi génerózió cáfolata); Gönczi Lajos (1852–1929) herbáriumának leírása, valamint a két legfontosabb gyűjtés: Gyimes etnobotanikája (1981–2000), illetve Csík, Gyimes és Kászon temetőinek flórája (2000–2015) – hogy csak néhányat említsek. – Úgy tűnik, a tanár úr jobban szeret terepezni, mint írni… – Van abban szépség, hogy felfedezem a világot... Mindig vonzott a felfedezés öröme, a növények érdekes, változatos és színes, illatos világában való elmerülés. Ez a szenvedélyem ma is éltet… Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. július 4.Átalakítják a református kollégium udvarátFolyamatban van a székelyudvarhelyi református kollégium főbejárata melletti udvar átépítése, amit iskolakezdésig befejeznének. Több pad és mellszobor elhelyezését tervezi a tanintézet vezetősége, amivel a jelenleginél több funkciót adnának a térnek. „Benedek Elek szobrának megkoszorúzásán kívül eddig nem volt különösebb funkcionalitása az udvarnak, ezen szeretnénk változtatni” – fejtette ki lapunknak Tőkés Zsolt. A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója rámutatott, olyan személyiségek mellszobrát szeretnék elhelyezni a parkban, akik döntő szerepet játszottak a tanintézet életében. Így bronzból állítanak emléket Bethlen Jánosnak, az iskola alapítójának, Baczkamadarasi Kis Gergely névadónak, valamint Gönczi Lajosnak, a főépület építőjének. Benedek Elek szobra szintén ki lesz állítva az udvaron, de más helyszínen, és új talapzattal. Ezek mellett zöldövezeteket terveznek, illetve több padot is kihelyeznek, amelyeken bárki megpihenhet. A térrendezés része az is, hogy jól láthatóvá teszik az iskola főépületének homlokzatát – jegyezte meg az igazgató. Nincs még megoldva az iskola belső udvarának vízelvezetése, ami miatt kisebb esőzésekkor is feláznak és penészednek az épület falai – ezt a problémát is kiküszöbölik a felújítás során. Mint megtudtuk, az utca felőli kerítést eredeti állapotába állítják vissza. A kivitelezést az udvarhelyi polgármesteri hivatal által fizetett bérleti díjakból finanszírozzák. Hálaadó ünnepséget terveznek Az építkezést mindenképp befejeznék szeptember 8-áig, mivel akkorra terveznek egy hálaadó ünnepséget, amelyen részt vesz Balog Zoltán, a magyarországi emberi erőforrások minisztere és Kató Béla református püspök is – tudatta Tőkés Zsolt. Egyébként idén van Baczkamadarasi Kis Gergely születésének 280. évfordulója, ezért az iskola belső udvarán lévő obeliszket is restaurálják. Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro 2017. szeptember 10.Szobor is őrzi a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium alapítóinak emlékétMilyen áldozatokat hoztak eleink a családért, a templomért és az iskoláért? Miként állnak azok az idők mérlegén? Nem menekülhetünk mi sem a kérdések elől: szükséges-e, és miért fontos a felekezeti oktatás? – kérdések és válaszok születtek vasárnap a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium alapítóinak szentelt ünnepségen. Különböző nemzedékekhez tartozók, a történelmi egyházak helyi képviselői, a lelkészi közösség és világi elöljárók töltötték meg a belvárosi református templomot a református kollégium megemlékezésén és hálaadásán. Alapítóiknak, az adományozó Gróf Bethlen Jánosnak, az iskola és templomépítő Backamadarasi Kis Gergelynek és a főépület létrehozójának, Gönczi Lajosnak állítottak szobrot. Család, templom, iskola A felekezeti oktatás szükségességének kérdéseire a keresztyén ember adhat választ – hangsúlyozta igehirdetésében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A Kárpát-medencében fel kell vállalnunk a reformáció újjászületését: megmaradásunkhoz a család, az iskola és a templom együtt szükségesek. Egyikünk sem lehet közömbös – offenzív stratégiát kell vállalnunk értük. Miként a gólyapár három hónap alatt átad minden tudást a fiaknak, hogy biztonságban repülhessenek, tanévkezdéskor ez a felhívás számunkra is: Isten előtti felelősséggel adjuk át gyermekeinknek a tudást és örökségünket. Fel kell ruháznunk őket, hogy tudjanak mindent erről a világról, hogy közösségünknek jó tagjai legyenek. Imádkoztak a nagy példaadókért, az építőkért, a fejlesztőkért. Kérve Istent, növelje felelősségérzetünket, hogy átörökíthessük azt, amit mi is átvettünk. Köszöntések Szakács Annamária vezényletével a kollégium kórusának műsora után Tőkés Zsolt igazgató nyomatékosította: a család, a társadalom és az egyház közös joga és kötelessége a nevelés. A keresztyén nevelés esély, tövisek között a rózsa. Építsünk újra az elődökre alapozott, jövőbe mutató szellemet! Kovács Irén Erzsébet, az oktatási minisztérium államtitkára a hittel, szakértelemmel felvértezett nevelésről, a vallásos oktatásról szólt. Őrizzék az iskola hírnevét, belső kohézióját, ami szellemi-erkölcsi megbecsüléshez vezet. Gálfi Árpád polgármester az idők próbáit kiálló templomot és iskolát lelki-szellemi központként látja. Székelyudvarhely méltán büszke református iskolájára, tanáraira, diákjaira, eredményeikre. Olyan hely ez, ahol nemcsak könyvet és füzetet lát a diák, hanem megtanul gondolkodni is – fogalmazott. Borboly Csaba megyeitanács-elnök a rendezvény mottójára – Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik – alapozva kifejezte: bízzunk, hogy itthon is jobb lesz. Nyújtsunk bizalmat fiataljainknak, álljunk melléjük, biztassuk őket, hogy merjenek tervezni, itt szülessenek a gyermekeik. Hiszi: így lesz jövője Székelyföldnek. Bethlen Farkas a régi magyarok példájára a gyermekek talentumának fejlesztésében érzi a magyarság továbbvitelét. A belvárosi református egyházközség lelkipásztora, Gede Ildikó azt kívánta, szolgáljon továbbra is olyan lelki otthonként a gyülekezetnek és a kollégistáknak a templom, ahogyan Baczkamadarasi Kis Gergely megálmodta: ahol megerősödhetnek hitben, reményben, szeretetben. Az egykori és jelenlegi diákok hálaadó zsoltáréneklését követően Balog Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az 500 éves reformáció és Baczkamadarasi Kis Gerely születésének 280. évfordulóján hangsúlyozta: a múltidézés nem nosztalgia. Azért fordulhatunk feléje, mert van. Amit a jelenben láthatunk, az a múlt, mint a csónakban evező: ami mögötte van, az az irány. A csónakban velünk szemben ül a názáreti Jézus. Ha ránézünk, látjuk a jövőt. Úgy, mint az édesapa Bethlen János, aki halott gyermeke hozományát a jövőnek szánta; avagy az oktatás, kutatás nagyjai, akik elmentek külföldre tanulni, hazajöttek, és itt gazdagították népüket. Példáink a múltban vannak, onnan vesszük az erőt, a sok odaadott hitből, szeretetből. Teret nyitni A kollégium teret nyitott. Újra teret kell nyernünk, amit csak akkor tudunk, ha teret engedünk a szabadító Istennek – mondta a miniszter. – Sok múlik a jogon, a pénzen, de minden az emberen múlik. A másokért való odaszánáson – ez és az összetartozás a közjó alapja. A közösségi szolgálat az egyént erősíti. A kicsiknél kell kezdeni – vallja. Az óvodaprogram keretében hétszáz óvodát korszerűsít vagy épít Magyarország a Kárpát-medencében. A családoknak nyújtott támogatás tovább bővül jövőben. Magyarország a külföldi lakhellyel rendelkező magyar állampolgárokra is kiterjeszti az anyasági támogatást, a babakötvényt, a gyarapodó és gyarapítható betétkönyvet. Megéri befektetni a közös jövőbe. Éljünk azzal a joggal, amit a szavazás jelent – buzdított. Az iskolaalapítók szobrai jelképek: lesz folytatás. Nézzünk fel rájuk, és bízzunk Annak kegyelmében, aki eddig is megtartott bennünket. A szobrok leleplezése előtt Tőkés Zsolt igazgató Bethlen-oklevelet nyújtott át Balog Zoltán miniszternek – kifejezve az egyházkerület és a kollégium elismerését mindazért, amit az iskoláért és a magyar oktatásért tesz. Majd Popa János történelem szakos tanár beszélt Bethlen János, Baczkamadarasi Kis Gergely és Gönczi Lajos életútjáról. Utóbbi szobrát Sántha Csaba szovátai szobrászművész készítette 2012-ben. A két újat Gergely Zoltán, Kolozsváron élő művész és Zavaczki Walter Levente székelyudvarhelyi szobrászművész öntötte bronzba. Leleplezésük után Kató Béla püspök kért áldást a szoborállítókra, az iskolára és a résztvevőkre. Egyed Réka és Fábián Annamária népdalcsokra után az iskolazászló alatt átvonultak az ókollégium udvarára és megkoszorúzták az 1838-ban állított obeliszket. Molnár Melinda / Székelyhon.ro 2017. december 27.Pénzzel és vérrel épült 60 éve az irisztelepi templomKülönös eseményt ünnepelt az idén a Kolozsvár-irisztelepi református gyülekezet: 60 éves templomát. A templom az 1950-es évek végén épült, a kommunista államrendszer pedig nem arról volt híres, hogy támogatta volna az egyházakat. Hogyan is lehetett véghezvinni egy ekkora munkálatot azokban az időkben? Miért kellett kaszárnya méretű és felosztású parókiát építeni? Miért nem volt tornya a templomnak? Hogyan emlékeznek a gyülekezetben a 60 évvel ezelőtti építkezésre? Ezekről faggattuk Farkas László irisztelepi református lelkészt. Beszélgetésünk során érdekességekre is fény derült: például, hogy Kós Károly építészmérnök, egyházkerületi főgondnok és Debreczeni László főiskolai tanár, egyházmegyei műszaki előadó nem tudtak kiegyezni az ablakok méreteiben. Míg Kós a kicsi, addig Debreczeni a nagy ablakok híve volt – így lettek aztán a templom ablakai különböző méretűek. Reformátusok unitárius templomban Az irisztelepiek és a kerekdombiak mind a Hidelvéhez tartoztak régen. Amíg ki nem nőtték a templomot. – A hidelvei gyülekezet több mint hatezer lelket számlált, a létszám az iparosodással még jobban megnőtt. Ekkora közösséget nem igazán lehetett pásztorolni. Nagyon jó munkát végzett a katolikus egyház ezen a téren, jól megszervezte a gyülekezeti tagokat, istentiszteleti életet, olyannyira, hogy a reformátusok ezt megirigyelték. Így indult a történet 1926 körül, amikor Surányi Erzsébet tanítónő elkezdte a református gyülekezeti élet szervezését: hely híján magánházakban szervezett istentiszteleteket. Surányi Erzsébetet támogatta munkájában Rácz Eszter és Wágner Istvánné, aki a gyülekezet első kántora, 1932-től 1965-ig, 33 éven keresztül. Surányi Erzsébet nagyon jó kapcsolatot ápolt Borbáth Dániel teológiai tanárral és Imre Lajossal, mindketten hidelvei segédlelkészek voltak, így az ő segítségükkel, illetve a teológiai tanárok és hallgatók szolgálatával beindul az egyházi élet az Irisztelepen. Kezdetekben magánházaknál volt az istentisztelet: a Porcelán utcában kibérelték Horváth Vasile magánházát, majd a Kardos Károly lakóházát a Külkajántói úton, később a Szigeti lakóházat a Máramaros utcában. Ezt követően vásárolták meg a napköziotthont, ahol szintén tartottak istentiszteleteket. Érdekes módon még az unitárius templomban is zajlottak istentiszteletek, az unitárius egyház is befogadta az irisztelepi reformátusokat. Nagy neveket sorol fel a Historia Domus, akik itt szolgálatot végeztek: Imre Lajos, Borbáth Dániel, Nagy Géza, Gönczi Lajos, Maksay Albert és Nagy András teológiai tanárok, de teológiai hallgatókat is, köztük Nagy Zoltánt, aki a megalakulást követően a gyülekezet első lelkipásztora lesz. A magánházaknál tartott istentiszteletekre és bibliaórákra az emberek házszentelő istentiszteletekként tekintettek. Ezeknek is megvan a maguk dinamikája, családiasabbak. A magánházakban egy istentiszteletet tartottak vasárnaponként, ezért 60 év múltán se szokta meg a gyülekezet, hogy vasárnap délután is van istentisztelet. A pap talicskázta a téglát és zsoltárokat énekelt – A házaknál tartott istentiszteletek alatt született meg az igény arra, hogy templomot építsenek. Ekkor összevásárolták a szükséges területeket, a Kajántói út 101. és 109. szám közti kicsi telkeket. Kós Károly és Debreczeni László tervei alapján 1949 és 1955 között épült fel a templom, amely a mai napig nincs kész: a kazettás része még mindig nincs befejezve. A templomot 1957-ben Vásárhelyi János püspök szentelte fel. Az állami szervek december elsejére, román ünnepre tűzték ki a templomszentelés dátumát. Egészen megerőltető volt a gyülekezet számára a templom felépítése, hiszen földműves és kiskeresetű emberek laktak itt, segítségükre siettek rengeteg közmunkával a Hidelvén és a Kerekdombon lakók – mondta a lelkész. Bustya Dezső nyugalmazott lelkipásztor, egykori irisztelepi egyháztag így emlékezett az építkezésre a 60. évforduló kapcsán tartott december eleji ünnepségen: „A második világháború kegyetlen rombolásai utáni helyreállítás rendjén fogant meg a gondolat: templomot kell építeni az iriszi gyülekezetnek. Gyermekkoromban a vasárnapi-ünnepi istentiszteleteket a Porcelángyárral szemközt fekvő református iskolában tartották, magam is oda jártam. Az államosítással, sajnos, ez a lehetőség megszűnt; ez a tény annál inkább indokolttá tette egy önálló istentiszteleti hely megépítését. (…) Hálás vagyok Istennek, hogy magam is részt vettem benne, fizikai munkával is. Emlékszem, hogy lelkipásztorunk maga is buzgón talicskázta a téglát, építőanyagot – közben zsoltárokat énekelt. Páratlan élmény volt! (...) Dr. Bíró Mózes lelkipásztor beszámoló bizonyságtételéből csak két mozzanatot emelek ki. Elmondta: a templom a gyülekezet imádságaiból és önkéntes adományaiból épült fel. Volt, aki többet, volt, aki kevesebbet adott. Egy idősebb nőtestvér, akinek semmiféle állandó jövedelme nem volt, adott 60 lejt. Honnan, kérdezte a lelkész? Vért adtam, volt a felelet.” – Miként volt lehetséges, hogy a kommunista időben, amikor az egyházakat meghurcolták, engedélyt kaptak egy templom építésére? – A templom a legsötétebb időkben épült, ezért nem lehetett például tornya. Lakott a szomszédban egy híres román ügyvéd, Tufan Alexandru, akinek a feleségét már Tufan Sándornénak hívták. Amikor elkezdett itt mocorogni a nép, hogy legyen saját istentiszteletük, ez az ügyvéd segített az építkezési engedélyek beszerzésében. Később be is iratkozott a református egyházközségbe. El kell képzelni milyen szava lehetett ennek az ügyvédnek az akkori időben, a világháború után. Valamilyen módon lenyelték a templomépítést. Abból, amit ki tudtam én fürkészni az emberekből és a Historia Domusból rájöttem: ez az ember összeköttetésein keresztül, derekasan részt vett ebben a harcban. Azt csak sejteni lehet, hogy s mint intézte el a szükséges dolgokat – mondta Farkas László. A templom huszártornya 1996-ban épül meg, az eredeti Kós-tervek szerint Kaszárnyapaplak lesz – A gyülekezet csak később, 1958. április elsején alakult. A gyülekezet presbitériuma kérte Vásárhelyi János püspöktől Nagy Zoltán hidelvei segédlelkész kinevezését, aki 1968-ig volt a közösség lelkipásztora. Szolgálata alatt vakoltatták ki a templomot és kapta mostani formáját, kivéve a tornyot (ez 1996-ban épül meg, az eredeti Kós-tervek szerint). A templom építésével egyidőben a parókia nem épült fel, bár volt erre is két Kós Károly terv. Nem tudni, miért maradt ez el, egyetlen indok lehetséges: Nagy Zoltánnak volt ahol laknia, s így a gyülekezet nem volt rákényszerülve, hogy lelkészi lakot is építsen. Nagy Zoltán munkássága alatt formálódik az irisztelep gyülekezetté, majd 1968-ban, betegnyugdíjba vonulását követően az ő megüresedett lelkészi állására Sógor Sándor búzásbocsárdi lelkipásztort választják meg. Az akkori törvények szerint zárt város volt Kolozsvár, csak az vállalhatott itt munkát, akinek kolozsvári személyazonosságija volt. Ám nagyon ügyesen megoldották ezt: az akkori főgondnok családja, a Balogh család befogadta a lelkészt, és így készítettek neki személyazonosságit. Az állami és központi szervek csak akkor engedélyezték, hogy lelkésze legyen a közösségnek, ha felépíti a parókiát, így a lelkészi lak felépítése Sógor Sándorra maradt, aki egy év alatt készítette ezt el. Ennek az épületnek is megvan a maga története: nem a Kós Károly tervek szerint, hanem egészen másképp készült el. Az állami szervek csak emeletes lakás építésére adtak engedélyt. Több huzavona után emeletes vidéki rendőrlakra emlékeztető papilak épülhetett. Egy „kaszárnyát” engedélyeztek, aminek semmi értelme nem volt, de így kérték. Bizony nem kis fáradságba került Sógor Sándornak míg ezt meg tudta oldani. Sógor Sándor 1987-ig volt a gyülekezet lelkésze, őt követte Nagy Levente kecsedkisfaludi lelkipásztor 1988. április elsejétől. Az akkori választásba igyekeztek beleszólni az állami szervek is, sikertelenül, igaz, fél év késéssel érkezett csak meg a lelkész, körülményes utak és tárgyalások után. Az ő munkássága alatt és az 1989-es változások után kezdett a gyülekezet gazdasági élete fellendülni, akkor kezdték az épületeket visszaperelni. Visszakapták az egyik iskolarészt, felújították, ott most gazdasági tevékenység folyik, ebből tartja fent magát az egyház, hiszen ma is szegények az emberek ezen a vidéken, kiskeresetűek, többnyire idősek, nyugdíjasok. Nagy Levente 2007-ig volt a lelkipásztor, őt én követtem 2008. április elsejétől. – Az elődeinek is számos problémával kellett megküzdeniük, ma milyen feladatok hárulnak a lelkészre? – A visszaigénylés sok szövevényes útját járjuk végig ma is. Van még visszaigénylés alatt álló épületrészünk, de a meglévő épületek karbantartása is fontos. Próbáljuk megtölteni termeinket tevékenységekkel, rendezvényekkel, otthonossá és elérhetővé tenni őket minden korosztály számára, foglalkozásokat tartunk gyerekeknek, fiataloknak, az idősebbeknek is. Igyekszünk a gyülekezeti életet úgy szervezni, hogy otthona legyen a gyülekezetnek ez a hely. Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-10
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
